Mi magyarok imádjuk a horvát tengerpartot, évente több százezren utazunk oda. Igen ám, de java részt a tengerparti üdülőhelyekre, pedig az ország 7 csodája rajta van az UNESCO Világörökségi listáján. Most ezeket gyűjtöttem össze Nektek, és ha valamelyiknek a közelében vagyotk, ne hagyjátok ki.
1. Az Euphrasius-bazilika kora-keresztény műemlék együttese Porečben
A Poreč-i katedrális-együttes arról az Euphrasius püspökről kapta az Euphrasius nevet, aki a VI. század közepén teljes körűen átépíttette a katedrálist, s a világhírű mozaikokkal díszítette azt. Az Euphrasius által elrendelt átépítés előtt ugyanezen a helyen legkevesebb két kora-keresztény épületegyüttes is volt. Porečben már a 4. században gyökeret vert a kereszténység, s a bazilika, az előcsarnok, a keresztelőkápolna és a püspöki palota az egyházi építészet rendkívüli példányai, míg maga a bazilika különleges módon egyesíti magában a klasszikus és a bizánci elemeket. A szentélyt gazdagon díszítő figuratív mozaikok ezen műfaj legjelentősebb alkotásai Európában.
2. Diocletianus-palota és a középkori Split
A császári palota nem csupán egyes eredeti részeinek és az építmény egészének megőrzött állapota okán számít a késő-ókori építészet egyik legjelentősebb műalkotásának, hanem a korai keresztény-, bizánci- és kora középkori művészet előhírnökeinek tekinthető számos egyedülálló építészeti forma miatt is. A katedrálist a középkorban, az ókori mauzóleum építőanyagának felhasználásával emelték. A római falak között harmonikus egységet alkotva sorjáznak egymás mellett a tizenkettedik- és tizenharmadik századi román stílusú templomok, középkori erődök, valamint gótikus, reneszánsz és barokk paloták.
3. Dubrovnik óvárosa
Az „Adria gyöngyszeme” a 13. század után tett szert jelentős hatalomra a Mediterráneumban. Ez a Kelet-Adria horvát partszakaszának déli részén fekvő, a későközépkorban megtervezett város a Srđ-hegy aljában lévő történelmi központjával az elmúlt évszázadok alatt sikeresen őrizte meg azt a városfalak által behatárolt páratlan urbanisztikai egységet, amely kiemelt helyet foglal a városépítészet történetében. Noha épületeiben az 1667-es földrengés jelentős pusztítást vitt végbe, Dubrovnik megőrizte gótikus, reneszánsz és barokk templomait, kolostorait, palotáit és szökőkútjait.
4. Plitvicei-tavak Nemzeti Park
Plitvice a mésztufának és a mésztufát képző növényeknek köszönheti szépségét és különleges vonzerejét. A mésztufa képződéssel és a folyó medrének formálódásával jött létre a 16 tóból álló Plitvice, ez a kivételes természeti egységet alkotó képződmény, melynek sűrű erdeiben medvék, farkasok, illetve ritka állat- és növényfajták is honosak.
5. Stari Grad-i síkság
A Stari grad-i síkság 2008 júliusától szerepel az UNESCO világörökség listáján. A nemzetközi szervezet kiemelte, hogy az ottani szőlő- és olíva ültetvények az első ógörög gyarmatosítók óta vajmi keveset változtak, s a terület kivételes példája az ókorban alkalmazott mértanian felparcellázott földdarabnak.
6. Szent Jakab-katedrális Šibenikben
Az 1431 és 1535 között épült Szent Jakab-katedrális a műemléki művészet területén a 15. és 16. században az Észak-Itália, Dalmácia és Toszkána között végbement fontos kölcsönhatásokról tanúskodik. A három építőmester – Francesco di Giacomo, Juraj Dalmatinac és Nikola Firentinac – egyedülálló technikát fejlesztett ki a katedrális kupolájához, melynek eredményeképpen a teljes egészében kőből emelt építmény mind külsejét, mind belsejét illetően különleges harmóniát sugároz.
7. Trogir történelmi óvárosa
Trogir a történelmi rétegezettségű város rendkívüli példája. A sziget-település hellenisztikus korból származóan egymást derékszögben metsző utcáit a későbbi korok uralkodói a legkülönfélébb köz- és lakóépületekkel, illetve erődökkel csinosították.
Keressük Magyarország 10 legklasszabb kisvárosát, szavazz és egy csodás mini-vakációt nyerhetsz a cslád-, kutya- és főként vendégbarát Jókai villába, Velencei-tóra néző kilátással. https://docs.google.com/forms/d/1ffkLdyzwSdysqGXmWRXU5F2eEcCzD4QB0h3DWG7e6oA/viewform
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: