Utazz másképp!

Bohém fesztivál csodálatos panorámával

Május végén (26-28-ig) a Velencei-tó melletti Bence-hegy egy igazi bohémtanyává változik. A tavalyi nagy siker után idén háromnaposra bővülő ingyenes fesztivál különleges hangulata minden érzékre hat. A hangulat, látvány, ízek, zene és ezek összhangja sokkal többet ad, mint egy egyszerű eszem-iszom buli.

A rendezvény névadója, Szent Orbán a szőlő védőszentje, ezért a főszereplő a bor lesz. Az ország több fontos borvidékéről érkeznek borászok, akiknek zamatos nedűit akár mind végigkóstolhatjuk. Erre az alkalomra kinyitják a műemléki védettség alatt álló Vörösmarty pincét, ahol visszarepülhetünk az időben, és azonnal megértjük, mi adott ihletett a költőnek.

Rajtunk múlik, mi lesz a “Fesztivál bora”. A borokra a Tourinform ponton kapott kuponokkal szavazhatunk az adott borászatnál. 27-én, szombaton pedig kiderül, hogy melyik helyi (Velencei-tavi) borászat kapja a megtisztelő címet. Szintén szombaton a Szent Benedictus lovagrend tart látványos felvonulást, kihirdeti az előző évi borverseny eredményét és borlovagokat avatnak.

Éhesek sem maradunk, stílusos étkező-lakókocsikból kínálják majd a kézműves hamburgereket, kolbászokat és más finomságokat.

A gyerekprogramok közül a legizgalmasabbak a Mesetúra állomásai, ahol jelmezes animátorok várják a kicsiket: gyertyamártó, rézműves, papírmerítő, apródtábor, kalodásjáték, gyógyfüves taliga, fajátékok.

Miközben kezünkben egy pohár borral a szines kanapék egyikén lazulunk és az előttünk elterülő csodás velencei panorámában gyönyörködünk, a háttérben kellemes swing, jazz és világzene szól. A fellépők között lesz a Garabonciás együttes, a Swing Business és a Zűrös Banda. A fizetést pedig kényelmes fesztiválkártyával oldhatjuk meg. Kihagyhatatlan program, főleg, hogy egy órára sincs Budapesttől. A hegyre pedig akár a mindig népszerű budapesti tuk-tukokkal is eljuthatunk (500 Ft-ért) a helyszínek között pedig a Velencebusz elektromos golfautó járataival mehetünk (200 Ft). Mindemellett egész nap transzferek közlekednek a környező településekről és Székesfehérvárról is (300 Ft). Több infó itt.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!