Utazz másképp!

A héten indul a legnagyobb magyar kerékpárverseny

A Tour de Hongrie egy több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi országúti kerékpárverseny, a legnagyobb magyar kerékpárverseny, az ország nemzeti körversenye. Az első Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg, de az évek során háborúk, politikai rendszerek és más kihívások miatt hosszabb időszakokon át szünetelt a verseny. Az idei lesz a 38. kiírás, amelyen 20 […] Tovább

Profi bringások a történelmi belvárosban

Ismét egy ingyenes programot ajánlok, ami főleg a bringázást kedvelőknek lesz érdekes. A Tour de Hongrie második szakaszán, június 29-én csütörtökön, nagyjából délután fél öt körül egy különleges részhajrát nézhettek meg: a mezőny legjobb sprinterei Székesfehérváron, a Zichy ligetben csatáznak majd a részhajrá győzelemért! Az etap egyik újdonsága lesz, hogy a Velencéről rajtoló mezőny Székesfehérváron is […] Tovább

Tűzzel-vassal fesztivál Fehérváron

Június 24-én, szombaton tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Tűzzel-Vassal Fesztivált Székesfehérváron, a Rác utcai Skanzenben, az eredeti állapotában megőrzött házak között. A látványos rendezvényen az ország minden tájáról érkező késesek, kovácsok, fegyverművesek találkoznak idén, és ezúttal is bemutatják az ősi kovácsmesterség minden csínját-bínját! Lesz fegyverbemutató, megnézhettek egy nyitott kovácsműhelyet, találkozhattok míves bicskák, kések, ollók, borotvák és […] Tovább

Ezt látnod kell: hétvégén virágba borul Fehérvár

Ha pünkösd, akkor Székesfehérvár amúgy is csodaszép belvárosát a helyi virágkötők lenyűgöző alkotásai borítják el, a Pünkösdi virágálmon.  A Facebook és Instagram fiókokat pedig elárasztják a látványos kompozíciókkal díszített kapuk és emlékművek, amikre szavazni is tudtok, a Tourinform irodában. Három napon keresztül, június 2-5 között, rengeteg ingyenes program lesz a városban: koncertek, színpadi virágkötés és […] Tovább

Mesebirodalom Fehérváron

Május utolsó hétvégéjén Székesfehérvár belvárosa egy óriási játékbirodalommá változik, héthatárra szóló programokkal, amit mind imádni fogtok. Az ingyenes gyerekfesztivál a most ötéves Hetedhét Játékmúzeumra épül, ami önmagában kihagyhatatlan móka bármelyik családnak. Így nemcsak a gyereknapot, hanem a múzeum születésnapját is ünnepeljük kézműves, pörgős, zenés vagy éppen gondolkodós játékkal, kalanddal, vidám előadásokkal. A kétnapos program műsorvezetője […] Tovább

Három ingyenes családi program a Velencei-tónál

Mivel csak egy órára van Budapesttől, a jó idő és kedvünk függyvényében a következő szuper programokra akár egy napra is elugorhatunk, a Velencei-tóhoz. Haladjunk időben visszafelé. 1.Május utolsó hétvégéjén tartják a Szent Orbán napi Bohém fesztivált Bence-hegyen. Helyi borászok borait lehet kóstolni, majd megszavazni a legjobbat, a gyerekek Mesetúrán vehetnek részt, és eljön a Szent Benedictus […] Tovább

A Magyar Drónbajnokság leglátványosabb futama

Most hétvégén (május 20-21-én) rendezik meg a Tour de Velencei-tó bringaversenyt, aminek egyik programja igazi különlegesség: a Drone Racing Hungary idei második futama. Hoztam képeket tavalyról, hogy el tudjátok képzelni, hogy néz ki. 2016-ban a Velence Korzó előtti homokos parton volt hazánk első hivatalos drónversenyének talán leglátványosabb futama, így ez a helyszín idén sem marad […] Tovább

Bohém fesztivál csodálatos panorámával

Május végén (26-28-ig) a Velencei-tó melletti Bence-hegy egy igazi bohémtanyává változik. A tavalyi nagy siker után idén háromnaposra bővülő ingyenes fesztivál különleges hangulata minden érzékre hat. A hangulat, látvány, ízek, zene és ezek összhangja sokkal többet ad, mint egy egyszerű eszem-iszom buli. A rendezvény névadója, Szent Orbán a szőlő védőszentje, ezért a főszereplő a bor […] Tovább

Ezek a múzeumok ingyenesek március 15-én

Bár március 15-ével most nincs hosszú hétvégénk, remek egynapos kirándulást tehetünk valamelyik múzeumba. Ezen a napon ugyanis, – mint ahogy augusztus 20-án és október 23-án is – sok múzeum korhatár nélkül ingyenes. Így családdal akár 5-6 ezer forintot is spórolhatunk. Van, amelyiknek csak az állandó kiállítása ingyenes, van, amelyiknek mindegyik, érdemes megnézni a honlapjukat. Bárkivel […] Tovább

Gyönyörűen felújított kastély a Velencei-tónál

Mindig örömmel számolunk be egy érték megmentéséről, és most pontosan ez történt Kápolnásnyéken a Dabasi-Halász kastéllyal, amit csodálatosan felújítottak. Az épületet a Dabasi-Halász család az 1910-es években építtette fel neobarokk stílusban, és egészen 1945-ig itt is laktak. A háború után termelőszövetkezeti tulajdonoba került,  a Vörösmarty TSZ irodái költöztek ide. Az épületet teljesen lelakták, felújítás nem történt. […] Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!