Utazz másképp!

Ide utazz szilveszterezni, ha nem akarsz sokat költeni

Sokunk álma, hogy elutazzunk kicsit az ünnepekre és lazítsunk, de ilyenkor a szállodák árai a magasba szöknek és az ajándékozás terhei mellett ezt nehéz kigazdálkodni.

Érdemes ilyenkor egy elbűvölő házikót választani, ami teljes egészében a Tietek lehet, ahol elbújhattok a világ szeme elől a pároddal, a családdal vagy egy nagy baráti társasággal, hogy a közös hógolyózások után a ház melegében igyatok egy bögre forró kakaót vagy forralt bort, majd hajnalig társasozzatok, vagy ha úgy tetszik bulizzatok. Nem lesz száz másik család, vagy Nektek nem tetsző mulatós zenekar. És az áraik is meglepően barátiak.

Az alábbiakban néhány tippet adunk ahhoz, hogyan érdemes ilyen vendgéházat keresni, és mire figyelj, ha az ünnepekre ilyen helyre utaztok, utána pedig ajánlok néhány csodás vendégházat, ami a cikk írásának pillanatában MÉG szabad. Ilyenkor gyorsan fogynak a helyek.

Erre figyelj, ha vendégházban töltitek az ünnepeket – 5+1 Tipp

1. Érdemes már augusztus-szeptemberben elkezdeni a keresést (jövőre), de itt lent még találsz szabad helyeket.

2. Kérdezz rá a fűtésre, hány fokra fűtik fel a házat, az összes helyiség fütőtt-e, adnak-e fát, ha kandalló van, mennyi extra költséggel jár, felfűtik-e, mire megérkeztek. A legtöbb esetben ez egyáltalán nem probléma, de főleg, ha vannak kicsi gyerekek, érdemes rákérdezni.

3. Nézz utána, hogy hol van a legközelebbi bevásárlási lehetőség, és gondoljatok arra, hogy egy csodás helyen lévő házikóból nem biztos, hogy könnyű beautózni egy nagyvárosba. Érdemes a legtöbb dolgot magatokkal vinni.

4. Ugyanez igaz az étkezésekre: ha lehet, érdemes előre itthon lefőzött vagy előkészített ételeket vinni. Kérdezz rá a közeli éttermi helyekre, van-e kiszállítás, főznek-e Nektek a vendégházban.

5. Ha a karácsonyt/szilvesztert is ott töltitek, ne felejtsétek itthon az ajándékokat, esetleg díszítést, ünnepi ruhákat. Vigyetek kártyát, társasokat, olvasnivalót, és zenét is.

+1: A legszebb, ha a felnőttek nem is vesznek egymásnak ajándékot, hanem maga az utazás az ajándék, erre dobják össze a pénzt.

Ezekben a vendégházakban még van hely karácsonyra és/vagy szilveszterre:

Ilona Apartman – Hajdúszoboszló

ilona

Aqua-Palace fedett élményfürdő 300 m-re a szálláshelytől. Szilveszter éjszakáján egy különleges bulira hívják a vendégeket: Szilveszteri Habparti az Aqua-Palace-ban, este 20-04 óráig, fürdőruhás, habos bulizás a fürdő medencéiben, étellel, itallal. Ára: nov. 30-ig 8.000,- Ft. dec. 1-től 9.000,- Ft/fő. Szállás 6.000,- Ft/fő/éj + IFA 450,- Ft/fő/éj + félpanzió 1.500,- Ft/fő/nap. (Minimum 3 éj foglalható! Egy és két hálószobás, minősített négykoronás apartmanok. www.ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu www.facebook.com/IlonaApartman

Medves vendégház – Salgóbánya

medves

Medves vendégház Salgóbánya ,www.medvesvendeghaz.hu. Bár a szilveszteri időszak már foglalt de a két ünnep között még szabad a ház. Aki egy kis nyugalomra, friss levegőre és hatalmas sétákra vágyik gyönyörű környezetben, amit még nagyon kevesen ismernek az országban, annak feltétlenül el kell ide mennie. Ár: december 27-30-ig (3 éjre az egész ház, ahol akár egy nagyobb társaság is elfér: max 16 fő) 120.000 Ft/3 éj.

Pillangós ház – Visegrád

pillangos

Az egész ház szabad, idénre más nincs foglalás, se karira, se szilveszterre, ezért az év vége akciós: Visegrád Pillangós-ház 4 szoba, négy pár avagy 8-12 fős baráti, családi csapat azt kér amit csak szeretne: csendes elbújóst, év végi varázslóst, akár mezei bulizóst….https://www.facebook.com/events/721540411256345/721547294588990/?notif_t=like

Magdi Vendégház – Diósjenő

magdi

magdi2

Magdi Vendégház Diósjenő. www.magdivendeghaz.hu Szilveszter már foglalt, de a karácsony még szabad. Közvetlen az erdő alatt van a vendégház – csodálatos környezetben.

Cserke Gyöngye – Cserkeszőlő

cserkegyongye

Cserkeszőlőn a Cserke Gyöngye apartmanban dec. 27-*től – 29-ig 2éjszakára van még szabad hely. Egyidejűleg 11 fő elhelyezésére van lehetőség.2 db 2- ágyas és 1db 4- ágyas apartmanunk van. A szobákban pótágyazási lehetőség. Mindegyik apartmanhoz külön fürdőszoba és jól felszerelt konyhasarok tartozik. Télen-nyáron nyitva tartó, méltán világhírű wellness- és gyógyfürdő. Remek kirándulási lehetőség, arborétum 7-25 km távolságban. https://www.facebook.com/pages/Apartman-Cserke-Gy%C3%B6ngye/102880833215156

Balla apartmanház – Siófok

bungalow

Siófokon, a Balla apartmanházban is szabad még a nagy apartman. 6 fő számára 3 szoba, konyha, fürdőszoba, terasz. Min. 2 éjszakára lehet bérelni + 2 pótágyra van lehetőség. www.ballaapartman.hupont.hu

Dorottya Udvar Vendégház – Tiszacsege

dorottya

Aki nem szereti a szilveszteri petárda durrogtatást,dudálást, trombiták zaját és teljes csöndre vágyik az év végi ünnepnapokban, azt a 4 fős családot vagy 2 házaspárt szeretettel várjuk a Dorottya Udvar Vendégház Tiszacsege két szobás házában meleg kemencével és puha pihe ágyikókkal. Reméljük, hogy tél is lesz!
Idén hosszú az ünnep!
4 éjszaka foglalás 4 fő részére csak 96.000,-Ft.

Bélkő Panzió – Bükk

belko

Bélkő Panzió: Miénk a Panzió! Szilveszter a Bükkben!
Ajánlat az év végére baráti társaságok, nagy családok, túrás csapatok, kollektívák részére.
Maximum 26 fő részére 3 éjszakára 2014.11.26. 2014.12.20. között ellátás nélkül csak 259000 Ft.
Téli szünetben, szilveszterre is 3 éjszakára 2014.12.27. 2015.01.04. között ellátás nélkül csak 287000 Ft.
Érdeklődni vagy foglalni írásban a belko_panzio@enternet.hu email címen lehetséges (www.belko-panzio.hu). www.facebook.com/belkopanzio

Ha gyakorlott utazóktól (köztük tőlem) szeretnél első kézből származó utazási infókat, csatlakozz 870 fős csoportunkhoz itt, és több, mint 6600 fős közösségünkhöz itt.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!