“Utazz el valahova pár napra!” – hányszor halljuk ezt a javaslatot, ha valaki depressziós, maga alatt van, nem tud kilábalni valamilyen lelki problémájából. Az alapötlet nem rossz, hiszen a környezetváltozás, a gondoktól való fizikális eltávolodás már önmagában jótékony hatású lehet. De abba nem is gondolunk bele, hogy pont ebben az állapotban ez nem is olyan egyszerű. A depressziós embernek lelkileg már az is nehezére esik, hogy megszervezze az utazást, majd pedig kiszakítsa magát a megszokott napirendből. Ha mégis elutazik, előfordulhat, hogy rossz hatással lesz rá a teljes magány, elszigeteltség, vagy éppen ellenkezőleg, mások boldog nyüzsgése a környezetében. Az alábbiakban tippeket és ötleteket adunk arra, hogyan kúrálhatjuk utazással valóban eredményesen a depressziót – akár a sajátunkét, akár barátunkét, ismerősünkét.
1. Elvonulás egy nyugodt helyre
Ha depressziónak abban a szakaszában vagyunk, amikor gondolataink rendszerezése, vagy éppen a semmire nem gondolás, a meditáció a cél, zajos hotel helyett keressünk olyan vendégházat, ahol nincs sok vendég. Ideális, ha gyönyörű környezetben van, ahol nagy sétákat tehetünk, biciklizhetünk, és közelebb kerülhetünk a természethez.
– Az Őrségben számos olyan parasztházat találunk, amelyet hatalmas zöld terület vesz körül, nincsenek szomszédok. Lehet a kertben üldögélni, elmélkedni, biciklizni. Ha pedig kedvünk van egy kicsit beszélgetni azt is megtehetjük régimódi, ráérős stílusban.
– A Mátrában a friss levegő, a nagy kirándulások, a szép kilátás terelheti el a gondolatainkat, vagy éppen segíthet a válaszok megtalálásában.
– Külföldön is érdemes a falusi turizmust választani. Itt ugyanis békén hagynak, ha arra van szükségünk, és társaságunk is lesz, ha éppen arra vágyunk.
– Ha pedig a tenger látványa nyugtatja meg az idegeinket, akkor is van rá mód, hogy elkerüljük a nagy szállodakomplexumokat és a hangos nyaraló családokat.
2. A hosszú idő óta tartó depressziós semmittevés után
Elősegítheti a gyógyulást, ha valamilyen tevékenységbe kezdünk, másoknak segítünk és felfedezzük azt a világot, ami a miénken kívül létezik. Vonuljunk el egy önfenntartó gazdaságba, ahol a háziakkal együtt részt vehetünk a napi munkában, megismerhetünk egy teljesen más életmódot, és cserébe csak egy jelképes összeget kérnek a szállásért.
3. Vannak esetek, amikor nem elég a spontán és magányos elvonulás.
Az segít, ha vannak körülöttünk hasonló gondolkodású emberek, és az időtöltésünk egy része szervezett meditációval, jógával telik, vagy egy energiamezőn töltenek fel energiával.
A végére 5 jó tanács a sikeres utazáshoz:
1. Minden esetben fontos az utazásra való ráhangolódás. Vegyük számba, hogy mit várunk el tőle, és hogyan szeretnénk hazatérni.
2. Vagy egyedül menjünk, vagy olyan baráttal, rokonnal, aki tolerálni fogja, hogy nem szeretnénk folyton együtt lenni, várost nézni stb.
3. Olyankor menjünk, amikor semmilyen sürgős esetben nem lesz szükség ránk itthon, nem gond, ha napokig nem érnek el bennünket.
4. Engedjük el megszokott napirendünket, és csináljuk mindig azt, ami éppen jól esik.
5. Legyünk nyitottak a változásra, a pozitív energiákra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: