Képzeljétek, mi jött ma: képeslap és levél (kézzel írt) Rómából a 18 éves Timitől. Begépeltem, olvassátok Ti is.
“Kedves 38 éves Timi!
Most érkeztünk vissza Rómából, egy csodálatos 2 hetes nyaralásról, Kriszta barátnőmmel, akire talán Te is emlékszel. Busszal mentünk, rettentő hosszú volt az út, alig bírtam a 26 órát. De a Malév repülő sajnos iszonyú drága, 100 ezer felett egy főnek…bár esküszöm a végén már arra gondoltam, hogy azt se bánnám, ha nem adnának kaját, vagy nem hozna be a városközpontba, csak ne kelljen ennyit buszozni.
15 óra körül érkeztünk és akármilyen fáradt voltam, alig vártam, hogy bejárhassuk a várost. De előbb szállást kellett szerezni, irány a legközelebbi turistainformáció. Mivel nem akartunk erre sok lírát kiadni, beleegyeztünk egy kicsi lyukba, valamivel messzebb a központtól, de amikor odaértünk, kiderült, hogy még mocskos is. Később hallottuk másoktól is, hogy pórul jártak ugyanezzel a szállással. Az jutott eszembe, milyen jó is lenne, ha valahol ott lenne az összes vélemény, és tanulhatnánk a másik hibájából. Sőt! Talán viccesen hangzik, de el tudom képzelni, hogy magukat a szállásokat is egy nagy adatbázisban lehessen látni, és akár le is foglalni.
A második szállás már elfogadható volt, így nyakunkba vettük a várost. Leírhatatlan élmény volt élőben látni mindazt, ami – hisz Te is tudod – kiskoromtól ott volt az ágyam felett a képeken! A végére viszont nemcsak fáradtak voltunk, hanem kissé el is tévedtünk, egy eléggé elnagyolt térképet kaptunk az információnál, ami csak a központot mutatta. Jó is lett volna egy iránytű, aminek megmondjuk a végső címet, és odavezet. Ezen röhögtünk egy sort, de Kriszta azt mondta, hogy ő nem szeretné, hogy egy tárgy tudja, hogy ő hol van éppen. De persze ez nem is lehetséges.
Másnap akartunk enni egy igazi pizzát, de olyan nehéz volt eldönteni, hogy melyik lehet a jó. Ilyenkor is örülnék, ha lehetne valahol látni, hogy mások mit találnak jónak. Végül összeismerkedtünk két sráccal – jól jött az olasz nyelvtudásom – akikkel beültünk egy nagyon klassz helyre, és a végén még a telefonszámunkat is elkérték. Mondtuk, hogy ez a szállás száma, mi meg nem vagyunk ott. Az meg elég nevetséges lenne, ha magunkkal cipelnénk a telefont – mondta az egyikük. Ezen mindannyian nevettünk. Így végül velük nem akadtunk többet össze, de annyira nem is bántuk.
Természetesen végiglátogattuk az összes nevezetességet, de a 2 hét alatt olyan helyekre is jutott idő, amit sok turista nem ismer – hiszen ez a mániám. Fényképeztem sokat, bár féltem, hogy kifogy a film, mert csak két tekercs volt, így is vagy 72 képet készítettem – elég durva! Elő is hivatom, és csinálok egy könyvet benne a fotókkal, leírásokkal, jegyekkel, emlékekkel. Utána, ahogy ráér a család és a barátok, szeretném mindenkinek megmutatni. Elgondolkodtam rajta, hogy milyen poén lenne, ha egy ilyen könyv mindenki számára egyszerre elérhető lenne, akit szeretek, mert nem tudok mindenkivel a napokban találkozni. Pedig hiányoznak, hiszen 2 hétig senkivel nem tartottam a kapcsolatot. Írhattam volna levelet, de az kb most ért volna ide, azután hogy én, olyan levél meg sajnos nincs, ami pár perc alatt megérkezik.
Lassan befejezem, mert még a képeket is elő kell hivatni, lesz legalább 3 nap, mire kész lesznek. Majd Te is látod őket. Akár még 20 év múlva is. Remélem, jókat utazgatsz ott a jövőben, kiváncsi lennék, mik lesznek akkor. Nyilván már családod is van, és hát gyerekkel utazni – nos az tűnik nekem minden ötlet közül a legfuturisztikusabbnak.
Szép utakat.
a 18 éves Timi
1995. július”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: