Idegenvezetőként nagyon sokat jártam a Gellért-hegyen, de annak már több mint 15 éve. Most ismét megmásztuk egy kora esti sétán, és nem tudtam betelni a különböző kilátópontokon elénk táruló látvánnyal. Az UNESCO Világörökség részét képező Gellért-hegy (jó tudni, hogy mint hegy, kötőjellel írjuk, városrészként pedig egybe: Gellérthegy) 235 méter magas, és sok izgalmas törénet és legenda kapcsolódik hozzá, amiből néhányat most én is felidézek. (A képek sajátok.)
A hegy névadója Gellért püspök, akit István király hívott az országba, hogy a keresztény hit terjesztésében segítsen. Végül ez lett a veszte: a pogányok elfogták és egy hordóba zárva (más források szerint talicskán) a hegyről a mélybe taszították. Ma ennek helyén áll 7 méter magas szobra egy félköríves oszlopsor előtt.
A hegyre kanyargós sétány vezet fel: bokrok, lépcsősorok és csodálatos kilátópontok teszik a szerelmesek kedvelt randihelyévé.
A sok hegymászás jutalma az impozáns, talapzattal együtt 40 méter magas Szabadság-szobor. 1945-ben, Budapest ostroma után rendelték el a szobor elkészítését, ami egy pálmaágat tartó nőalakot ábrázol. A legenda szerint a repülőbalesetet szenvedett Horthy István kormányzóhelyettes emlékére készült, de ezt több forrásból is megcáfolták, maga az alkotó Kisfaludy Stróbl Zsigmond is. A szobor olyannyira a budapesti panoráma része, hogy a rendszerváltás után sem akarták eltávolítani, hanem új értelmezést kapott: Magyarország történelmi hőseinek állít emléket. A korábban a főalak mellett áló szovjet katonát ma is megnézhetjük: a nagytétényi Szoborparkban. Gúnyneve a sörnyitó, szerintem látjátok, miért.
A hegy tetején lévő citadellát (olaszul fellegvárat jelent) az 1848-49-es szabadságharc leverése után építtették a Habsburgok. Érdekessége, hogy célja nem a város megvédése, hanem éppenséggel annak lakóinak megfélemlítése volt. Később békés célokat szolgált: étterem és múzeum működött benne (én is sok csoportot hoztam ide, és a kilátás is fergeteges). Sajnos jelenleg nem látogatható, bizonytalan ideig.
Ahogy innen a Gellért szálló felé leereszkedünk, áthaladunk a gyönyörű virágágyásokkal tarkított Jubileum parkon, és egy nagyszerű játszótér mellett.
Minden nap egy inspiráló utazós képet teszek fel ide, légy tagja közösségünknek: Szállás másképp és egyéb utazási ínyencségek.














Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: