Egy korábbi felmérésemben kiderült, hogy nagyon érdekel Benneteket, hogyan épül fel egy vendégház, ki van mögötte, ki fogad bennünket. A héten egy ötrészes sorozatban, a pár hónapja nyitott boldogkőváraljai Mandalaház kulisszái mögé kukkanthattok be. Az előző részben arról mesélt Viki, miért ez lett a vendégház neve. Most pedig megismerjük azokat, akiknek köszönhetően ilyen szép élményekben lehet részünk a házban – és természetesen a családot is.
Móni kezeli a pénzügyeinket, ő az aki visszaránt minket a valóságba, amikor jövünk a nagyszerű ötleteinkkel, hogy mit kellene venni vagy milyen programot szervezni, aztán ha megnézzük a költségeinket akkor néha – de csak néha – hajlandóak vagyunk átgondolni ezt-azt. Ami azonban a legfontosabb vele kapcsolatban az a szülőföld, szülőfalu szeretete és tisztelete.
Én (Viki): minden ami a vendégház , vendégek, szállásportálok, partnereink közötti kommunikációt illeti hozzám tartozik. A facebook oldalunkat is én kezelem, én írom a posztokat, keresem a kapcsolatokat és ötletelek arról, hogy milyen programokat, eseményeket kellene megvalósítani. Hármunk közül talán én vagyok az aki szívesen vállalja, hogy kapcsolatot tart, elbeszélget a vendégekkel, partnerekkel. Dóra és Móni szívesebben marad a háttérben ha ilyen jellegű feladatokról van szó. Emellett a Mandalaház udvara, kertje az én tervezésem eredménye. Napokat töltöttem azzal, hogy a legklasszabb játszóteret valósíthassuk meg – bár még sok elem hiányzik.
Mindenképpen meg kell még említenem Magdit, aki a vendégeket fogadja a háznál és intézi a napi feladatokat: takarít, mos, reggelit/vacsorát késztí, vásárol és adminisztrál. A vendégek nagyon kedvelik, szinte mindenki ír róla valami kedveset a vendégkönyvben.
A minőség mindhármunknak fontos – kinek milyen szemszögből – ezért is sikerült jócskán túllépnünk a házra előzetesen tervezett keretösszeget. Nagyon fontosak számunkra helyi értékek, történelmi, természeti, gasztronómia és emberi egyaránt . Ez központi eleme a Mandalaház hitvallásának is, hiszen igyekszünk minél több arcát megmutatni a vidéknek szolgáltatásaink és programjainkon keresztül.
Vasárnap este sorsolok 2 fős pihenést ebbe a gyönyörű vendégházba, részletek itt.