Mallorca nem szerepelt úti céljaim között. Drága, meleg, tömeg van, sokba kerül a kaja, a repülőjegyről nem is beszélve – gondoltam. Majd Mallorcára költözött egy ismerősöm és invitált, látogassam meg, lakjak nála míg ott vagyok. Közvetlen fapados utószezonban nem indult, a legolcsóbb és a legjobb csatlakozás egy Budapest-Berlin-Palma, illetve vissza eindhoveni átszállás volt. – Massányi Kinga beszámolója. (A képeket Kinga készítette 2016 novemberében, amit nem, ott külön jeleztük a forrást.)
Szállásra most nem kellett költenem, de nézegettem, hogy utószezonban már 58 eurért bérelhető naponta egy teljes villa 6 személynek. Tehát ha összeáll egy baráti társaság vagy egy család utazna, akkor éjszakánként 10 euróért alhatnak fejenként. De ha két embernek is barátinak mondható a 29 eurós éjszakánkénti ár. (Reggeli nélkül.) De a helyi piacok választéka gazdag, a gyümölcs az itthoni árak töredékéért kapható, és helyi kisboltokban, vagy áruházláncokban is vásárolhatunk.
De beülhetünk kávézni is, és ha nem turistaközpontba megyünk harmadáron ehetünk, ihatunk. Ebédet és vacsorát is azokban az éttermekben, bisztrókban, kávézókban érdemes enni, ahol a helybéliek étkeznek. Hárman huszonnyolc eurót fizettünk borravalóval, egy három fogásos menüért, 2 kávéért, és elénk raktak egy palack ásványvizet, üdítőt és vörösbort, annyit iszunk belőle amennyit szeretnénk.
Igaz ezek a tanyák, fincák, Palmától távolabb találhatók, ha ilyen vidéki szállás mellett döntünk, a kocsibérlés elengedetlen. Az autó amúgy sem árt, mert a legtöbb helyre ugyan el lehet jutni busszal, de ha nem frekventált turista helyeket is meg akarunk nézni jó ha van autó.
A bérlés nem olcsó, mert a biztosítás sokba kerül, anélkül viszont nem érdemes elindulni. Az utak jó minőségűek, és a sofőrök nagyon udvariasan vezetnek. Ha látják, hogy tétovázol, gondolkodsz, hogy hol térj le, udvariasak, vagy ha a kanyargós hegyi úton lassan haladsz, hogy élvezd a tájat nem dudálnak. Nem éri meg visszaélni ezzel, sok helyen van parkoló, érdemes lehúzódni. A gyalogosokkal is előzékenyek átengedik, mindig megállnak a zebrán.
Az utak jól jelzettek, bár az első nap nem nagyon találtam meg a kis utakat, így kellett egy kis idő a megértéshez. Érdemes letölteni egy térképet és felírni az út számát, az alapján mindenhova el lehet találni. Hegyek között sok helyen nincs mobilnet, előfordult, hogy próbáltam betájolni magam, hogy hol járok, sikertelenül. De minden útról eljuthatunk Palmába, a főváros iránya szinte mindenhol jelezve van.
Érdemes – ha tehetjük – megismerkedni helyi művészekkel, vendéglátóm, elvitt Felipe Senatore Viel szobrász alarói műtermébe, majd megmutatta a városban a szobrait, és meginvitált fincájába, a közeli völgybe, ahonnan pazar kilátás nyílt a hegyekre. Igazi alkotói nyugalom vár itt rá, és ahogy a szobrászműhelyéből hazasiet, festegetni szokott.
És akkor a jöjjön a szubjektív TOP 6, ami nekem a legjobban tetszett
1.Cap de Formentor
Az észak-keleti fok. Állítólag napkeltekor a legszebb, de a lenti parkolóból az utat sötétben kell megtenni. Szép napközben, kora délután is. Rálátni Mallorca északi öblére. A fok csúcsát jelző torony alatt lévő elhagyatott épületet – valószínűleg vendéglő volt – biztos nem a kilátás miatt hagyták ott a tulajdonosai.
2. Joan Miró múzeum
Palmatól 2,5 km-re található a Miró alapítvány múzeuma, ahol nemcsak Miró alkotások hanem a művész műterme és kert – kellemes kávézóval és cicákkal- várja a a látogatókat.
3. Sa Calobra
Az útikönyvek szerint Európa egyik legszebb és legfélelmetesebb útja. Valóban nem mindennap vezetek hajtűkanyarokkal tarkított szakadékok szabdalta, hegyi úton. Csúcsszezonban nem mernék neki vágni a a turistabuszok és a nagy forgalom miatt, de így utószezonban még szakadó esőben is élmény volt. Mindenhol félre lehet állni fotózni, és amikor eléred a GorgBalau víztározót, olyan érzésed van, mintha a mini Hoover Damnál járnál.
Kép forrása: Travelphotogallery.net
4. Palma
A fővárost mindenképpen érdemes megnézni, még utószezonban is kellemes, gyönyörű a tengerpart, Sétáljunk el a székesegyházhoz, nézzünk múzeumokat, üljünk be egy étterembe, kávézóba. Parkolni a külvárosban érdemes, a belvárosi mélygarázsok drágák.
5. Sant Salvador kolostor
Szintén kacskaringós út, lélegzetelállító panorámával. A hegytetőn kereszt, kolostor, amelynek temploma télen is látogatható, és az épületben főszezonban szálloda is működik. Turistautak indulnak innen, de az is szép túra, ha nem autóval, hanem gyalog vagy biciklivel kirándulunk a hegytetejére.
Forrás: Propertyportocolom.com
6. Valdemossa
George Sand és Chopin nem véletlenül választották lakóhelyüknek 1938 és ’39 telén ezt a gyönyörű kisvárost. Turisták az utószezonban is sokan vannak, sajnos a múzeum télen zárva.
Forrás: casesdecasgarriguer.com
Természetesen rengeteg hely van ahova nem sikerült eljutnom, és éppen ezért tervezem, hogy visszamegyek. Mindenképpen elő vagy utószezonban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: